MÛHELY

Székely Lajos

EGY ÁLOM FREUDRÓL ÉS UMBERTO ECÓRÓL

Naplótöredékek

Ma november 26-át írunk. 1995. október 20-án lettem kilencvenéves.¹ Reggel felé, röviddel ébredés elõtt támadt a gondolat: mit mondott volna Freud, ha olvasta volna Umberto Eco könyvét, A rózsa nevét?² Az álom nem adott választ. Felébredtem.

Eco könyvében a fõszereplõ baskerville-i Vilmos, azaz William Ockham (latinosan Occam, 1290-1349), a híres középkori angol filozófus, a skolasztikus filozófia kiemelkedõ képviselõje, aki „Ockham borotvájáról”³ ismert.

William Ockhamet felszólította a Duna melletti Melk bencés kolostora, hogy vizsgálja meg azokat a figyelemre méltó eseményeket, melyek folytán minden nap vagy éjjel holtan találnak egy szerzetest, a kolostor lakóját.⁴ A közelebbi körülmények azt sejtettek, hogy gyilkosságról van szó. Az említett események az Úr 1327. esztendejében történtek.

Számos más személy közül, akik ez idõ alatt jelen voltak a bencés kolostorban, csak néhány említendõ. Melki Adso – baskerville-i Vilmos tanítványa és krónikaíró, Fossanovai Abbo – szerzetes és korábbi hullaszállító, Varaginei Remigius – szakács, Szent Emmerani Severinus – gyógy- és mérgezõnövény-kutató, Grottaferratai Alinardus – egy agg szerzetes, Burgosi Jorge – egy vak jós, Uppsalai Benno – retorikatanuló, Casalei Hubertinus – misztikus, Bertrando del Poggetto – bíboros, Bernard Gui – tévtanok és boszorkányok üldözõje, Salvatore – szegény fickó és nyelvzseni, Dolcino testvér, ez idõ tájt már halott, ám az eretnekek még mindig nagyon „eleven” vezetõje. Ezenkívül pápai követek, francia íjászok és sokan mások.

Megválaszolatlan álomkérdésem szellemek egész raját ébresztette fel, szeretnék köztük valami módon rendet csinálni. Hogyan függ össze az Álomfejtés, amelyet Freud maga legfontosabb mûvének tartott, az Ödipusz-komplexus felfedezésével, amelyet a pszichoanalitikus eszmerendszer központi tengelyének tekintett, s amely körül szerinte minden forog?

Hogyan merülnek fel ezen összefüggésben Freud álomfejtései Eco könyveiben, A rózsa nevében és A Foucault-ingában?⁵

A Foucault-inga tíz fejezetet tartalmaz, s ezek mindegyikének héber címe van: 1. Keter, 2. Hokmá, 3. Bíná, 4. Heszed, 5. Gevurá, 6. Tiferet, 7. Necáh, 8. Hod, 9. Jeszod, 10. Málkhút. A következõkben ezekkel egyenként foglalkozunk. Kérdezhetjük azonban, miért és mi végre?

Mikael Enkellnek (Miki barátom) több mondandója van errõl. A kérdezõ lelke címû könyvében⁶ írja, hogy a mélyben fáradhatatlanul ható lelki tudattalan axiómája segít láthatóvá tenni zsidó hagyományunk magját és annak modern szellemi dimenzióit… Nem azért, hogy megszüntessük az Istentõl vagy Istenhez való távolságot. (Magyarázatul: Miki õsei között vannak zsidó elõdök.) A zsidósággal való találkozás és a zsidó hagyományhoz kapcsolódó alkotások a századforduló körül jelentõs kulturális és mûvészi teljesítmények csúcspontját képviselik. Valami egyszerit Európa modern történetében, ami csak az antik Görögország és a reneszánsz magas kultúrájával hasonlítható össze. Einstein és Wittgenstein, Mahler, Schönberg és Chagall, Kafka és Proust, Freud és Eisenstein – az európai kultúra jövõbeni életereje rejtõzött mindegyikükben. Többé vagy kevésbé mindnyájan a zsidó hagyományból indultak ki, és a Hitler és Sztálin által elkövetett nép- és kultúragyilkosság peremén hozták létre életmûvüket.

A következõkben bevezetjük a perspektívaváltás fogalmát. A perspektíva egy tárgy leképzõdése sík felületen. Eco és Miki gondolatmenete olyasmit reprezentál, mint egy panorámaperspektíva a zsidó humuszban gyökerezve, mint egy fa gyökérzete. Freud élete és mûve mikroszkopikus perspektívát képvisel, a zsidó hagyomány myceliumába ágyazva. Általában ismert, hogy Freud egész élete folyamán nagyon öntudatos zsidó volt és maradt, bár a hittõl igen korán megvált. E mikroszkopikus perspektívában kívánjuk vizsgálni az Ödipusz-komplexus felfedezését, Freud fáradhatatlan törekvését az önismeretre, nagyon tekervényes utakon járó kutatói késztetését, az álomfejtést és a metapszichológiát.

Freud és az Ödipusz-komplexus

Általánosan elismert, hogy az Ödipusz-komplexus egyike azon fõ tengelyeknek, melyek körül a pszichoanalízis eszmerendszere forog. Az Ödipusz-komplexus aktuális felfedezése az önanalízis folyamán ment végbe.

1897 októberében írta Freud Fliessnek, hogy könnyen felismerhetjük az anya iránti szeretetet és az apával szembeni féltékenységet. A felfedezést valójában elõkészítette a csábítási elméletek elemzése a páciensek körében. Azt írta Fliessnek, hogy mindnyájan érezhetjük magunkban Ödipusz király hatalmas erejét. A homéroszi mondák világában az istenek emberré változnak, és az embereket Apolló papnõje Delphoiban önismeretre szólítja fel. Innen a felszólítás: „ismerd meg önmagad”. Az Ödipusz-komplexusnak azonban még sok más összetevõje van, így az ambivalencia, a szeretet és a gyûlölet, amely egyidejûleg irányul ugyanarra a személyre, csoportra vagy eszmére.

Az Ödipusz-komplexusnak minden embernél sajátos érési története és különbözõ mélységû lecsapódása van. A péniszirigység a nõknél közelebb van a tudatelõtteshez, mint a férfi irigysége amiatt, hogy az asszonyok gyereket tudnak szülni, miként erre Stärcke⁷ professzor is rámutatott. További összetevõ a biszexualitás, amit a görög tragédiában Teirésziásznak, a vak jósnak alakja képvisel.

Teirésziász testesíti meg a görög tragédiában Freud szilárd törekvését az igazság feltárására, bármilyen fájdalmas és rettentõen borzalmas legyen is az.

Végül Teirésziász az, aki Ödipusz sürgetésére kimondja az igazságot: az, aki a keresztúton apját agyonütötte, nem volt más, mint maga Ödipusz. Teirésziász az, aki megmutatja azt is, hogy az, aki saját anyjával lépett házasságra, szintén maga Ödipusz volt. Ebbõl a vérfertõzõ házasságból származott a testvérpár, Oresztész és Élektra.

A szerencsétlen Iokaszté sokkal hamarabb felfogta, hogy kivel osztotta meg a hitvesi ágyat. Míg lehetett, próbálta megakadályozni, hogy Ödipusz megtudja ezt. Nem sikerült. Ekkor Iokaszté visszavonult, és öngyilkos lett. Ekképp teljesült az istenek megváltoztathatatlan akarata.

Freud elmélete szerint az Ödipusz-komplexus-élmény csúcspontja a harmadik és az ötödik életév között, azaz a fallikus szakaszban van, a vége pedig jelzi a latenciaperiódusba való belépést. A pubertás alatt a komplexus újraéled, és a tárgyválasztás különbözõ formáin keresztül, változó eredménnyel megy végbe leküzdése. Végül, az Ödipusz-komplexus tartalmazza az incesztustilalmat.

Mi végre az incesztustilalom? Készteti-e valami az embert az incesztus elkövetésére? Freud a Totem és tabuban utal arra, hogy az incesztustilalommal sok más korlátozás lép a lelki életbe. Az apagyilkosság miatti megbánás vezet a lelkiismeret keletkezéséhez, azaz a lelki személyiség ösztön-énre, énre és felettes-énre való tagolódásához, végül pedig a gondolatok és vágyak mindenhatóságában való hit elvesztéséhez.

Itt egyelõre megszakítjuk fejtegetésünket, és visszatérünk ahhoz, amivel bevezettük e gondolatmenetet: mit mondott volna Freud, ha olvasta volna Umberto Eco könyveit, A rózsa nevét és A Foucault-ingát? Azt mondaná talán, hogy Eco könyveiben a gondolat mindenhatósága visszanyerte korábbi uralmát? William Ockham azt a benyomást kelti, hogy megfigyelõképességének és gondolati élességének nincs határa. Nyilvánvalóan infantilis vonások visszatérése ez egy felnõtt embernél, aki adekvátan strukturált énnel, ösztön-énnel és felettes-énnel rendelkezik.

Azt mondaná talán Freud, hogy Eco könyveinek sok olvasata lehetséges? A halálesetek okainak keresése nemcsak egyetlen úton lehetséges, hanem sok, összekuszálódott szál vezet a megoldáshoz. Utalna talán Freud arra, hogy Eco könyveiben, mindezek mellett, a különbözõ rendek közötti konfliktusokkal terhelt, egyháztörténetileg feszült helyzetrõl, vagy a pápa és a császár közti mély konfliktusról van szó? Freud bizonyára értékelné, hogy Eco regénye oly mélyen gyökerezik a középkori gondolkodásban, és hogy a görög tragédia az ezeréves zsidó hagyományhoz hasonlóan megemlékezik a civilizált hatalmakról.

Freudnak talán nem tetszene, hogy Eco könyvének központi alakja, Vilmos olyan fájdalommentesen el tudja érni, amit akar. Freud maga fájdalom és kudarcok révén jutott oda, hogy valamit megértsen és belásson. Brücke professzor laboratóriumának meleg légkörében akart idõzni és kutatásait folytatni. Brücke nyersen elutasította õt, és világosan megmondta neki, hogy mint zsidó sohasem lehet az utóda. Ideje, hogy orvosi tevékenységgel keresse meg a kenyerét. A hitetlen zsidó hosszú és tekervényes kerülõ utakon tért vissza régi álmához, hogy mégis kutató legyen.

Freud és a felvilágosodás

A felvilágosodásnak már a 11. és 12. században volt elõtörténete. Az arabok megmentették a nyugati világ számára Arisztotelész és Platón írásait. Ebben az idõben élt Averröes, azaz Muhammad Ibn Rosd (1126-1198), aki az iszlám filozófia elõtérben álló alakjainak egyike volt. Az iszlám gondolkodás további jelentõs képviselõje volt még Avicenna, vagy más néven Abul-Hasan Ibn Sziná (980-1037). Abu Nasr Muhammad Ibn Tarshän al-Färäbival (875-950) érte el érettségét az iszlám filozófia. Megemlítendõ egy, az iszlámhoz konvertált zsidó filozófus, Abü al-Barakät Ibn Malka neve is.

Ez idõ tájt kezdõdik a kabbala fejlõdése is. A kabbala forrásai a kereszténység keletkezésének idején a palesztinai és egyiptomi zsidók közti ezoterikus és misztikus áramlatok voltak. Ezek az áramlatok csatlakoznak a hellenisztikus vallások történetéhez az antik kor végén.

Egy bizonyos Simonini százados Franciaországban, 1806 elején kap egy levelet, mely nyomatékosan rámutat arra, hogy a zsidók mindenütt jelen vannak. Ezen utalás szerint a manicheizmus alapítói és a szabadkõmûvesek nagymestere hasszaszinok és zsidók voltak. (A hasszaszinok olyan mohamedán titkos szövetség tagjai voltak, akik gyilkossági tervekkel is próbálták keresztülvinni céljait.) E szóbeszéd szerint a szabadkõmûves mozgalmat zsidók alapították, azután minden létezõ titkos mozgalomba beszivárogtak. A levél valójában Fouché rendõrminisztertõl származott, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy III. Napóleonnak kapcsolata volna a francia zsidókkal.

A jezsuiták csak a század közepe táján kezdtek aggódni. Az olasz risorgimento antiklerikálisai miatt csakúgy, mint olyan személyek miatt, mint például Garibaldi, akik kapcsolatokat ápoltak a szabadkõmûvesekkel. Sokat ígérõnek tûnt az ötlet, hogy a carbonarik titkos szövetségét egy zsidó szabadkõmûves összeesküvés alárendelt segítõjeként állítsák be. A történelem ismétli önmagát. A történetírók egymást ismétlik.

A 19. sz. végének és a 20. század elejének ezt az idõszakát a történetírás egyfajta felvilágosodás idõszakaként jellemzi. Freud ez alatt az idõ alatt nõtt fel és vált éretté. De nemcsak felnõtté, hanem egy új terület aktív meghódítójává vált. Új területeket tett mûvelhetõvé: az ember bensõ életének területeit.

Hogy viszonyul ehhez Eco világa? Eco nem zsidó, de kitûnõ ismeretei vannak a kabbaláról. Vilmos gondolkodásának élességében nem kételkedhetünk. De a felvilágosodásnak nyilvánvalóan nem volt részese. William Ockham a középkorban élt, a reformáció elõtt. Ízig-vérig racionális, de nem felvilágosító abban az értelemben, ahogyan a történetírás ezt a korszakot leírja. Ockham, Roger Bacon tanítványa folyvást kereste az igazságot. Tisztában volt vele, hogy azok a ferences barátok, akikkel egy szigeten találkozott, más fából vannak faragva, mint a nincstelen, sajnálatra méltó ferencesek, akikkel az ember annak idején Itáliában találkozhatott. Az igazság sem volt mindig olyan, ahogy az elsõ pillantásra látszik. Ezzel Vilmos a görögök milétoszi iskolájához nyúl vissza. E tekintetben is analógia áll fenn azzal, ahogyan Freud különbséget tesz egy álom, egy tévcselekvés stb. manifeszt tartalma és látens tartalma között, amit csak nagyon bonyolult, sok kerülõ úton haladó értelmezési eljárással lehet felderíteni.

Valószínûleg nem véletlen, hogy Ockham keresztneve (William) ugyanaz, mint baskerville-i Vilmosé, aki 1327 végén egy másik szerzetessel meglátogatta a kolostort, ahol a fent leírt események játszódtak. Baskeville-i Vilmos, korábbi inkvizítor felébredt a vallási hajtóvadászatból és kijózanodott. Közölte ifjú adeptusával, hogy ha az ember egy bûnöst talál, még nem találta meg az igazságot. Mindkettejüknél, Ockhamnél és Baskerville-nél az igazság keresésérõl van szó, mely nem mindig olyan, ahogyan az elsõ pillanatban megjelenik. Az igazság azonban sokértelmû, kényes fogalom. Hogy valami igaz legyen, egybe kell hangzania valami mással.

Eco mindkét regényéhez személyes élmények kapcsolnak. Félix bácsi, anyám fivére a család büszkesége volt, nagyon csodálták tehetsége miatt. Bár nagyon fiatalon, harminchat éves korában meghalt, igen magas tisztséget töltött be az ország jogi hierarchiájában. Magántanár volt a budapesti egyetemen, és tudományos tanácsadó a királyi kúriának nevezett legfelsõbb bíróságon. A fakultás javasolta kinevezését rendes tanárrá. A kinevezés Apponyi gróf, az akkor illetékes miniszter fiókjába került, s ott is maradt. A miniszter szabotálta a kinevezését, mert Félix bácsi zsidó származású volt. Megkeresztelkedett ugyan, de ez mit sem segített. Úgy tûnt, a katolikus egyház szentelt vize elég hatékony volt az ígért örök üdvösséget biztosítani, de nem volt elég erõs ahhoz, hogy egy antiszemita miniszternél elérje a professzori kinevezést.

Életem öt tengely körül forgott: odaadás családom: Edit, Mirjam és Vera iránt; a tudat, hogy én (a hitetlen zsidó) zsidó vagyok; fennhéjázó büszkeség tehetségemre és jó családból való származásomra, s végül, hogy mindig kutatási terveket forgatok a fejemben. Itt kapcsolódtam Eco regényeihez, A rózsa nevéhez és A Foucault-ingához.

Mint már említettem, A Foucault-ingában minden fejezetnek héber címe van; Keter, Hokhmá, Bíná, Heszed, Gevurá, Tiferet, Necáh, Hod, Jeszod, Málkhút.

A kísérlet

Az elsõ kísérlet egy ingával, mint Eco könyvében szerepel, 1855-ben, egy párizsi pincében történt. A második próbálkozást egy obszervatóriumban csinálták, a harmadikat a Pantheon kupolája alatt. A kötél hossza, melyen az inga függött, 67 méter volt, a végén egy 28 kg súlyú golyóval. Az inga az örökkévalóságig lenghetett volna, minthogy a mozgási pálya középpontjába elektromágneses berendezés volt beépítve, ami elhárította az anyag ellenállását. Minden tetszõleges tárgy, ami súlytalan kötél végére van függesztve, és a légellenállás nem befolyásolja, az örökkévalóságig lenghet súrlódásmentesen. Június 23-án délután 4 órakor az inga pályája egyik végén lassult, visszatért a középponthoz, s a másik végén levõ fordulási pontig gyorsult.

A tekintély

„A tekintélynek viaszból van az orra, ami tetszés szerint formálható” – mondta Alain de Lille a 12. században. De már elõtte Chartres-i Bernard megállapította: „törpék vagyunk óriások vállán… az óriások az egykori vitathatatlan tekintélyek , akik sokkal messzebbre és tisztábban láttak, mint mi; de mi – bármily kicsik vagyunk is – még messzebbre látunk, mert rájuk támaszkodunk”.

Umberto Eco szerint az idõ egy elbeszélõ mûben háromféleképp fordul elõ: „Mint a történés ideje, mint az elbeszélés ideje és mint az olvasás ideje”.⁸

Míg regényt olvasunk, megszabadulunk a szorongástól, ami ránk támad, ha valami igazat akarunk mondani a valóságos világról.

Ez az elbeszélõ irodalom terápiás funkciója, s ez az oka annak, hogy történeteket mesélünk egymásnak az emberiség kezdete óta. A mítoszok funkciója is az, hogy formát adjon a tapasztalatok tudásának.

Rendszerint azt gondoljuk, hogy a való világot tapasztalatból ismerjük. Tapasztalat dolga tudni, hogy ma december 19-e van, és a rajtam lévõ bõrmellény barna. De az, hogy ma december 19-e van, csak a Gergely-naptár keretei között igaz, és hogy a mellényem barna-e, attól függ, hogyan osztja be kultúránk a színspektrumot. Mégis a való világban épp oly fontos a bizalom elve, mint az igazságé. Hogy egy példát idézzünk: mi nézõk látjuk a képernyõn, hogy az amerikaiak a Holdra szálltak, az oroszok mégsem léptek ez ellen semmit, bár megvolt az eszközük rá, hogy a hírt felülvizsgálják.

Még egyszer a kérdés: mit mondana Freud, ha olvasta volna Eco könyveit? Freud 1939. szeptember 23-án kora reggel halt meg. Eco könyve, A rózsa neve 1988-ban jelent meg. Freud a könyvet sem olaszul, sem más nyelven nem olvashatta.

Az elsõ kísérlet az ingával 1855-ben történt. Az ingát mégis látta, ahogyan az az anyagi valóságban létezik. Freud pár évtizeddel késõbb Párizsba került, és Pierre Janet-vel dolgozott együtt. Amilyen tudásra szomjas volt Freud, e világváros minden elgondolható helyét felkereste. Charcot-val elõször 1885. október 20-án találkozott annak lakásán, a Boulevard Saint Germainen. Látogatta Charcot elõadásait, és beleegyezését kérte, hogy németre fordíthassa õket.

Freud elmesélte Fliessnek álmait, egyszersmind önanalízisét ezekrõl. Francis Bacon (1626) írta az Új Atlantiszban: „Különféle s furcsa óramûveink vannak, és mások, amelyek váltakozó mozgásokat gerjesztenek… És Érzékeket Kápráztató Házaink is vannak, ahol sikerrel végzünk mindennemû Manipulációkat, Hamis Jelenéseket, Csalásokat és Illúziókat… Ezek hát, fiam, a Salamon Házának kincsei.”⁹

1995-t írunk. A kétezredik közeledik. Millenáris kultuszok keletkeznek. „Ilyen kultuszok szellemi, társadalmi és gazdasági válságok idején merülnek fel. Attrakcióként szolgálnak egyrészt a valóban szegények, másrészt a gazdagok számára, akik rossz lelkiismerettel és önbüntetés utáni erõs vággyal a közeli világvégét és az Antikrisztus eljövetelét hirdetik” – így Umberto Eco. A chiliasztikus kultuszok vezetõi – görög források szerint – a fokozatos istenülés különbözõ szakaszain mennek át. A csoport az önsanyargatásból a másképpen gondolkodók iránti erõszakba, s aztán a mártírumban vágyva, az önmaga iránti erõszakba megy át.

Értelemmel nem magyarázható meg minden, hanem a hittel minden érthetõvé lesz. Freud által szívesen idézett költõ és szerzõ Horatius. A római költõk közül nekem is Horatius a kedvencem. Horatius írja a Szatírák egy helyén: „Memini bene, sed meliore tempore dicam; hodie tricesime sabbata; vintu curtis Judaeisis oppoder?”(Gondold meg jól, alkalmas idõben. Ma van a tizenharmadik szombat. Ki akartad gúnyolni a körülmetélt zsidókat?)

A Malkhút-fejezetben írja Eco, hogy az utolsó pillanatban, melyben a különbözõ rétegek átfedik egymást, ahogy az életet is tapasztalatok héja veszi körül, az ember mindent felfog és megismer: a titkot, a hatalmat, a becsületet. Az ember tudja, miért született, miért hal meg, és hogyan történt minden, amikor nincs több megérteni való.

Malkhút az Malkhút és ezzel vége.

Kérjük, küldje el véleményét, megjegyzéseit címünkre: thalassa@c3.hu

Jegyzetek

¹ Székely Lajos (1904-1995) Budapesten született, életének nagy részét Svédországban töltötte. „Életem témái” címû önéletrajzi írása, valamint „A hagyomány és a gyermekkori fantázia szerepe a modern antiszemitizmus kialakulásában” címû tanulmánya a Thalassa 1994/2. számában olvasható. Jelen – eredetileg németül íródott – naplójegyzete, amelyet felesége bocsátott rendelkezésünkre, hagyatékából került elõ. Úgy gondoljuk, hogy Székely Lajos utolsó, töredékes gondolatai sem érdektelenek a magyar olvasó számára. A jegyzetek a szerkesztõtõl származnak. A szöveg gondozásában Takács Mónika vett részt.

² Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988. Barna Imre fordítása.

³ Ockham filozófiájának egyik alapelve: „Ne vegyél többet (több feltételezést, érvet, lényegiséget), mint amennyi (a magyarázathoz) feltétlenül szükséges”.

⁴ A kolostor viszont nem azonos a melki apátsággal, hiszen Eco a könyv Természetesen egy kézirat címû bevezetõjében azt írja: „Adso makacs következetességgel hallgat az apátság helyét illetõen, amiért is csak feltételezni lehet, hogy a helyszín valahol Pomposa és Conques között, nagy valószínûséggel Piemonte, Liguria és Franciaország között, az Appenninekben (mondjuk, Lerici és Turbia között) keresendõ.” (11. old.)

⁵ Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992. Barna Imre fordítása.

⁶ Mikael Enkell: Den frågendes själ. Helsingfors, Söderström & Co., 1993.

⁷ August Stärcke (1880-1954), holland pszichoanalitikus.

⁸ Eco Manzoni A jegyesek címû regénye kapcsán jegyzi meg: „…a szépprózai mûben az idõ három formában jelenik meg: nevezetesen, mint a történet ideje, mint elõadási idõ és mint olvasási idõ.” Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében. (Ford.: Schéry András, Gy. Horváth László) Európa Könyvkiadó, Budapest,1995. 77.

⁹ [Francis Bacon, New Atlantisz, ed. Rawley, London, 1927, 41-42] Az idézet egy mottó a Foucault-ingából (17. old.)

Kérjük, küldje el véleményét, megjegyzéseit címünkre: thalassa@c3.hu